arc poétika

arc poétika

nézz a szemembe, lásd a lelkem tükrét,
tüstént! ha könnyektől szavam ázik,
nézésem tusként szavannázik tekinteted testén,
homlokom parkettjén egy makett-Én-ként keringőt
táncoltam a ráncokkal,magassarkúban (voltak),
magasról tekintettek le rám,
miközben gyermekeik voltak saját sarjuknak,
a ráncparkett alatt zölden izzó szemgolyó,
de nem szörnyeteg, mert a feltétlen bizalomtó'
parázslik és percről percre könnyedebb,
sztereó hangfülcimpáimat simogatja néha a múzsa,
tövisek nélküli rózsa vöröslő rúzzsal,
ha szájon csókol,neki soha nem mondom, hogy
bocs ez már most sok volt,
arcom is kerekded, az est fénypontjaként
a szavak nyelvemről a valóságba kirekedtek,
és jönnek még újak is, mert valahová a szívem
mögé bújt a kis öntudat ...

számszerüen emlékszem,
hogy a száj szemüregként
tapadt a vonagló fenékre,
letapizott tekintet tolta ki
látásod távolra?
légy holnaptól merészebb vagy
nézz máshová, mert ez a
lány egész más volt ma,
de bízz a jövőben,
hízz a bűntudattól ha
lelkednek jön ő be,
hisz nem minden ha
kényszer, kéjszer vagy
ékszer, egyszer sem vettem
neki, nem még hogy kétszer,
maradok szingli vagy félszeg?
egy bizonyos szintig, talán
életfogytig vagy mindig